Rólam

Közgazdászként, marketing mester szakon végeztem és 16 évig nemzetközi marketing területen dolgoztam multinacionális környezetben. Az évek alatt egyre inkább fókuszba került az önismeret, ezáltal az ember és ez hozta magával a változás és változtatás igényét is. Egyik küldetésem, hogy ebben a transzformációs folyamatban támogassalak Téged, a felszín helyett a mélyebb működések mögé látva, amely az elakadás felismeréséhez segíthet.

Business coachként ACC minősítést szereztem, amelyet folyamatos tanulással és képzésekkel egészítem ki, valamint az ICF Tagsági Igazgatóság csapattagjaként a közösség építését is szívügyemnek tekintem.

A wellbeing fontossága, a JÓL-LÉT kialakítása a transzformáción keresztül érhető el és ezen az úton támogatlak.


Egy 12 éves kiskamasz lány édesanyja vagyok, egy fantasztikus férfi társa és állandóan gondolkodó, agyaló stratéga.
Szülést követően másfél év után kerültem vissza a munkaerőpiacra és azonnal szemben találtam magam az első kihívással, a munka-magánélet egyensúlyának megteremtésével. 8 órás, teljes munkaidő mellett az állandó lavírozás munka-gyermek-párkapcsolat-énidő-háztartás között, az állandó rohanás és kimerülten elalvás este a gyerkőc mellett. Ez volt jellemző rám.

Később egy megromlott párkapcsolat, majd szétválás és 5 év pár nélkül töltött év sok mindent megmutatott nekem, önmagammal kapcsolatban, sok kihívás elé állított, sok megpróbáltatás, stressz volt része az életemnek. Ugyanakkor (így utólag) egy csodálatos utazáson vettem részt, és veszek részt most is, mely során nem voltam rest saját magammal foglalkozni, önmagamat fejleszteni, magamba fektetni pénzt és energiát, hogy az a nő legyek, akivel imád a gyereke együtt lenni, akivel jó párkapcsolatban élni, és aki az üzleti életben is sikeres, boldog és kiegyensúlyozott.
Az ’i-re a pontot’ a Coachképzés tette fel, amely olyan elementáris erővel hatott rám és formált át, amelyre legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna.


Miben tudlak téged támogatni?
• energia, motiváció feltárás, megértés
• munka-magánélet összehangolása
• változáskezelés
• önfejlesztés
• időgazdálkodás

Folyamatos önképzés, önfejlesztés
2022 - Transzformatív coach képzés - BARDO
2022 - Cervantes Intézet - Curso de espanol
2021 - El Camino Francese
2021 - Executive Coaching - LinkedIn Learning
2020 – ICF Continuing Coaching Education - webinárok
2020 – WEBCS The World Business & Executive Coach Pre-Summit
2020 – CHN Mesteri Esték
2020 – REBOOT: Vezetés újragondolva
2019 – WEBCS The World Business & Executive Coach Pre-Summit

Képzettség
2020 – 2021 ICF Akkreditált Business Coach - PTF
2020 - ACC (Associate Certified Coach) minősítés az ICF által
2020 – DFWC Duty Free World Academy – Duty Free & Travel Retail Professional
2019 - CHN – Coaching Határok Nélkül ICF akkreditált képzés
2019 - Motivációs térkép képzés
2017 – International Wellness Institute - Személyi edző képzés
2014 – TRX Certified Instructor
2011 – Szent István Egyetem - Marketing Msc, Közgazdász
2005 – Modern Üzleti Tudományok Főiskolája – Közgazdász

Szolgáltatások

Coaching


  • A coach és közted kialakult, bizalmon alapuló beszélgetés-sorozat

  • A témát mindig Te hozod

  • A megfelelő kérdések segítségével feltárom az igazi célodat, céljaidat

  • A jelenlétemmel és aktív hallgatásommal biztosítalak Téged a figyelmemről

  • Megfelelő kérdezéstechnikával, hatékony kérdésekkel előre mozdítalak a további részletek feltárásában

  • Segítelek a tudatosság és mélyebb önismeret elérésében

  • A Benned rejlő maximális lehetőségeket tárjuk fel és lépéseket fogalmazunk meg a tovább haladáshoz


  • Mi a coaching?

    A Coaching a coach és coachee bizalmon alapuló együtt gondolkodása, mely során a coach a hatékony kérdezéstechnika segítségével előremozdítja a coacheeban már jelenlévő gondolatokat.
    A kérdések által a coacheeban megjelennek és tudatosulnak a kulcsgondolatok, melyeket tovább gondolva megoldást adhat a hozott témában.
    A beszélgetés-sorozat a tudatosítás mellett mély önismereti utazásra is kalauzolja a coacheet, amely önmaga mélyebb megértése során lépésről lépésre találja meg számára a következő lépéseket és fókuszáltan a számára legmegfelelőbb megoldást fedi fel.


    Mi a Coaching szerepe?

    Beavis Moynan A motiváció feltérképezése a coachingban című könyvében az alábbiak szerint fogalmazza meg a coaching szerepét.
    „A coaching hozzásegíti az ügyfelet egy magasabb teljesítményszint eléréséhez, mely által sikeresebbé válhat. Ettől a nyilvánvaló értékétől eltekintve, a coachingnak van egy fejlesztő aspektusa is. Így jutunk vissza ahhoz a megállapításhoz, mely szerint a tudatosság és az önismeret fejlesztése mindennek az alapja. Nem fejlődhetünk, nem válhatunk jobb emberré anélkül, hogy tudatosítanánk jelenlegi helyzetünket és elképzelnénk azt a jobb jövőt, melyben mi is mássá, jobbá váltunk, fejlődtünk. Ez az élet központi mozgatórugója.”

    Motiváció



    Tudod, hogy téged mi motivál?
    Tudod, hogy a csapattagjaidat mi motiválja?
    Szeretnéd növelni saját teljesítményed?
    Szeretnéd növelni a csapatod teljesítményét?

    A motiváció, egy belső késztetés, energia, amely nem hagy nyugodni, míg a kitűzött célt el nem értedAmikor, valaki tesz a saját fejlődéséért, és hozzájárul a szerettei fejlődéséhez, akkor annál nincsen szebb dolog. Mert valójában soha nem egy könyv hozza meg a változást. Hanem, az energia, amit MOTIVÁCIÓ-nak hívnak. És a hozzáállás, ami ott áll az egész mögött.

    A Motivációs Térkép egy egyedülállóan egyszerű, használható és hasznos eszköz. Az érzelmi energia mérésével lehetővé teszi, hogy könnyebben túljussunk személyes, vagy szakmai fej- lődésünket hátráltató elakadásainkon, segíti a vezetőket és csapataikat abban, hogy hatéko- nyabban működjenek, illetve képes arra, hogy stratégiailag afféle „turbó-löketet” adjon a szervezeti fejlődésnek.

    Vélemények


    Ajánlatok


    Partnerek

    Bácsvíz
    VITALEA Egészségügyi Központ
    Kreatív Mozi Műhely
    Friends Club Hungary
    Villa Friends
    Get Beyond

    Kapcsolat


    Foglalj időpontot!